...alatta, a felszín alatt?

"... Futottam. Hova? Minek? Miért? Mert nem akartam gondolkodni semmin.

Futás közben többször a sírás határán voltam, de nem, nem adom meg ezt a kegyet senkinek, hogy sírni lásson! Erős vagyok! Kibírom! Már csak egy kilométer!

Fordult a kulcs a zárban és amint becsuktam magam mögött, elpattant a cérna... Engedtem egy nagy kád vizet, így legalább a zubogó víz valamennyire elfojtja hangos zokogásomat.

Még futás közben is írt Nekem, amire Én válaszoltam. Utoljára. Bár nem akartam ironikus és bántó lenni, de utólag azt gondolom kicsit sutára és eddigi kapcsolataim lezárását is tekintve igazán gonosznak, megalázónak tűnt válaszom.

Ekkora bolond vagyok. Hittem benne, hogy van egy normális férfi, akinek nem a külső, nem a vihogás a fontos, hanem a belső, az érzések, gondolatok, érintések. Aki megértő, szenvedélyes, szeret és szerethető. Tévedés volt. De lehet tényleg nem jövök be neki mint nő és akkor meg C'est la vie. És erről pedig valljuk be, még Ő sem tehet, bármennyire is próbálnám ráhárítani a dolgot.

Kedves barátomtól kaptam két nagy virtuális pofont telefonon. Ez általában segíteni szokott, aminek hatására a beszélgetés végére már újra mosolyogni tudtam picit.

---

Másnap este szokásos körömfestésem közepette azon gondolkodtam vajon mi van a felszín alatt. Nem tudhatom. Igazándiból se Ő, se Én nem tudhatom mi van a másik felszíne alatt. Nem adtunk rá esélyt, hogy megtudjuk. Egy kedves barátom azt mondta egyszer nem a múlt, nem a jövő a fontos, hanem a jelen. Csak a jelen! Ezen sokat töprengek.Sokat rágódom a múlton és mivel még mindig vannak lezáratlan elemek az életemben, ezért újra és újra vissza kell térnem egy-egy emlékhez, hogy lássam miért volt az akkor úgy és miért van most így. Egyszerűen nem tagadhatom meg és nem is akarom a múltat. Tanulok belőle. Jó volt minden ahogy volt és sokkal jobb lesz mostantól!

Egy valamit megtanultam a napokban és pont ezért jó, hogy így alakult ez most, ahogy most alakult - még akkor is ha ha alakulhatott volna talán másképpen -, mert megerősített abban, hogy végre igazán, csakis magamra figyeljek. Csak az Én terveimmel, dolgaimmal foglalkozzak és ebbe nem fér bele most más. Azaz, ... Talán, ..., de csak ha igazán értékes.

És még valamire rá kell jönnöm. Senkire nem tudok igazán haragudni. Igaz, jelen esetben ha őszinte vagyok önmagamhoz, akkor nincs is miért! Nem haragszom és köszönöm! ..."